Close

A Hegyalja Népi Együttes jubileumi előadása

Minden jegy, még a pótszékek is elkeltek a szombat esti ünnepi műsorra, amit megalakulásának 50. évfordulójára szervezett a Hegyalja Népi Együttes Sátoraljaújhelyen, a Latabár Színházban. A műsorban előadták az 50 év történetét, – még a megalakulást is, az akkori civil viseletben eltáncolva. A hatalmas ledfalon folyamatosan pörögtek az elmúlt évek emlékei, az egykori zenészek és koreográfusok ünnepi köszöntései. Emlékezés fotókkal azokra, akik valamikor építő tagjai voltak a csoportnak, de már nem lehetnek jelen. Felléptek az egykori alapító tagok, az 50 év több generációjának táncosai napjainkig. Az együttes 1968. októberében alakult, és az évek során több ezer táncos járult hozzá, hogy az 50 év alatt színvonalas teljesítménnyel, fellépésekkel képviseljék városunkat és hazánkat, hogy megvédjék és méltóak legyenek az Végleges Kiváló Együttes címre. Számtalan hazai és külföldi siker gazdagítja emlékeiket, melyek hívó szóra haza is hozták őket a jubileumi ünnepi műsorra, hogy újra átélhessék a színpad reflektorfényét, a nézők lelkes tapsát, hogy újra felvehessék a csodás népviseletet. A több órás műsort a közönség felállva tapsolta meg, elismerve a befektetett munkát. A fellépés után baráti beszélgetésen vettek rész a táncosok, egy finom vacsora elköltése mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.